Az Alsó-Válicka menti kisközség hajdani erősségének emléke a falu nevében őrződött meg. A falut a középkorban Kányaföldének nevezték, és csak az itt épült vár után kezdik a 17. században kányavárnak nevezni. A várnak ma már semmiféle nyoma nincs, de tudjuk róla, hogy téglából épült a patak mocsarainak védelmében. Maradványait a múlt század végén, de századunk elején is még hordták az itteni lakosok építkezéseikhez.
Kányafölde történetéről az oklevelek adatait böngészve nagyon keveset tudunk. Először 1417-ben hallunk a faluról, ekkor Kányaföldi Márk fia, Pál lakhelye. Később Dobri Gergely az itteni birtokos, akitől Kerechényi László, Alsólendva várnagya foglalja el az 1440-44 közötti zavaros időszakban. A Kerecseny faluból származó kisnemesi família sarjának a későbbiekben is sikerült megtartania Kányaföldét, amely aztán a család központjává vált, előnevüket is innen vették.
A kányaföldi várkastélyt valószínűleg György építette, aki Bakócz Tamás esztergomi érsek kincstartója volt, és 1510-ben 22 zalai, 9 horvátországi helységben volt birtoka. Először 1516-ban hallunk a várkastélyról, majd 1523-ban már mint várat említik. Györgynek három fia volt és egy lánya, aki Hássági Dénes neje lett. Egyedül Pálnak voltak gyermekei, hat fia és két lánya, akik korán árvaságra jutottak. A halála előtt már súlyos pénzzavarban lévő Pál sógorának zálogosította el a várat, akitől a fiúknak csak 1548-ban sikerült visszaváltaniuk. A Kerechényi fiúk közül a legidősebb, Mihály - mint Nádasdy Tamás bizalmi embere - alnádorságig vitte. László és András a török elleni küzdelmek ismert alakjai lettek. Kerechényi László 1555-ben Szigetvár kapitánya, majd pedig Gyuláé, melyet hetven napi ostrom után 1566. szeptember 1-jén eladott a töröknek.
Kányavár ura a legidősebb fiú, Mihály volt, aki az alnádorságot 1562-ig viselte, majd ezután visszavonult birtokaira. A család pénzügyi helyzete nem volt valami fényes, amire jól rávilágít a harmadik fiútestvér, András levele, aki 1552-ben így ír a vár állapotáról: "csak egy gyalogos sincs fizetett..." Ebben a helyzetben igyekszik a török veszedelem árnyékában a kastély palánkjának karót és vesszőt hordatni jobbágyaival.
Ez az állapot előrevetítette árnyékát annak a tragikomikus eseménynek, amely 1576-ban játszódott le Kányaváron. Kerechényi Mihály szlavóniai birtokán tartózkodott, ahol megbetegedett. A várat embereire bízta, akik feladatukat - a vár őrizetét - nem vették valami komolyan. Ezt kihasználva két török fogoly kiszabadította magát, a kaput bezárta, a várban tartózkodók közül kit megöltek, kit bezártak, az erősséget birtokukba vették. A vár porkolábja, aki a kapu előtt tartózkodott, gyáván elszaladt és egészen a szőlőhegyig futott, ahol összetalálkozott Alsólendvai Pál embereivel, akik ott éppen a dézsmát szedtek. Tőlük kért segítséget, mire azok összeszedve a várat visszafoglalták. Miután a bajon túl voltak, Bánfi emberei nem voltak hajlandóak a várból kimenni, azt birtokba vették. Bánfi kihasználva azt, hogy törvények igen szigorúan büntették a vár elvesztőit, szabályosan megzsarolta a vár gazdáját. Kányavár visszaadása fejáben kötelezvényt iratott alá, hogy mindennemű ellene folytatott perét visszavonja, és eláll minden kártérítéstől, pereskedéstől a vár jogtalan birtoklásával kapcsolatban. Hiába próbálta aztán Kerechényi Mihály ezek után a megállapodást semmisnek nyilvánítani, a megye akkori főispánjával szemben semmire sem jutott.
Kanizsa török kézre kerülése után Kányavár is végvár lett. 1607-ben 25, 1638-ban 45 főnyi őrsége volt. A kis, előretolt erősség a későbbiekben egyre kissebb jelentőséggel bírt, a század második felében mindössze 15 katonát tartottak itt. Állapota is egyre romlott, a korabeli jelentések szerint leggyengébb erődítést a környéken. A török kitakarodása után sorsára hagyták, gyakorlatilag magától összeomlott.
1753-ban már bírói nyomozás folyik amiatt, hogy Kányaföldét miért nevezik Kányavárnak is mikor ott nincs vár, csak néhány düledék....
Az első és a második világháború harcai során falunk 26 lakóját veszítette el, majd az '56-os forradalmi események újabb áldozatokat követeltek.
Az 1960-as évektől Kányavár község sem tudta elkerülni az akkori nagy politika a magyar kis faluknak szánt politikát, TSZ-be tömörülést, körzetesítést, iskola bezárásokat.
A folyamatos elvándorlást a mai napig nem sikerült megállítani. Kányavár község Páka, Ortaháza, Pördefölde településekkel közösen tartja fenn a körjegyzőséget, általános iskolát, óvodát és hozzájárul az orvosi szolgálatok működési kiadásaihoz is.
Képviselő-testületünk elkötelezett kis falunk fejlődése, szépítése iránt, így pályázatot adott be a faluközpont felújítására, míg megvalósításra vár egy új ravatalozó megépítése és a csatornahálózat kiépítését is meg kell oldani. A már működő falugondnoki szolgálat, teleház is arra hivatott, hogy a helyi lakosság életkörülményeit javítsa.
Kányafölde történetéről az oklevelek adatait böngészve nagyon keveset tudunk. Először 1417-ben hallunk a faluról, ekkor Kányaföldi Márk fia, Pál lakhelye. Később Dobri Gergely az itteni birtokos, akitől Kerechényi László, Alsólendva várnagya foglalja el az 1440-44 közötti zavaros időszakban. A Kerecseny faluból származó kisnemesi família sarjának a későbbiekben is sikerült megtartania Kányaföldét, amely aztán a család központjává vált, előnevüket is innen vették.
A kányaföldi várkastélyt valószínűleg György építette, aki Bakócz Tamás esztergomi érsek kincstartója volt, és 1510-ben 22 zalai, 9 horvátországi helységben volt birtoka. Először 1516-ban hallunk a várkastélyról, majd 1523-ban már mint várat említik. Györgynek három fia volt és egy lánya, aki Hássági Dénes neje lett. Egyedül Pálnak voltak gyermekei, hat fia és két lánya, akik korán árvaságra jutottak. A halála előtt már súlyos pénzzavarban lévő Pál sógorának zálogosította el a várat, akitől a fiúknak csak 1548-ban sikerült visszaváltaniuk. A Kerechényi fiúk közül a legidősebb, Mihály - mint Nádasdy Tamás bizalmi embere - alnádorságig vitte. László és András a török elleni küzdelmek ismert alakjai lettek. Kerechényi László 1555-ben Szigetvár kapitánya, majd pedig Gyuláé, melyet hetven napi ostrom után 1566. szeptember 1-jén eladott a töröknek.
Kányavár ura a legidősebb fiú, Mihály volt, aki az alnádorságot 1562-ig viselte, majd ezután visszavonult birtokaira. A család pénzügyi helyzete nem volt valami fényes, amire jól rávilágít a harmadik fiútestvér, András levele, aki 1552-ben így ír a vár állapotáról: "csak egy gyalogos sincs fizetett..." Ebben a helyzetben igyekszik a török veszedelem árnyékában a kastély palánkjának karót és vesszőt hordatni jobbágyaival.
Ez az állapot előrevetítette árnyékát annak a tragikomikus eseménynek, amely 1576-ban játszódott le Kányaváron. Kerechényi Mihály szlavóniai birtokán tartózkodott, ahol megbetegedett. A várat embereire bízta, akik feladatukat - a vár őrizetét - nem vették valami komolyan. Ezt kihasználva két török fogoly kiszabadította magát, a kaput bezárta, a várban tartózkodók közül kit megöltek, kit bezártak, az erősséget birtokukba vették. A vár porkolábja, aki a kapu előtt tartózkodott, gyáván elszaladt és egészen a szőlőhegyig futott, ahol összetalálkozott Alsólendvai Pál embereivel, akik ott éppen a dézsmát szedtek. Tőlük kért segítséget, mire azok összeszedve a várat visszafoglalták. Miután a bajon túl voltak, Bánfi emberei nem voltak hajlandóak a várból kimenni, azt birtokba vették. Bánfi kihasználva azt, hogy törvények igen szigorúan büntették a vár elvesztőit, szabályosan megzsarolta a vár gazdáját. Kányavár visszaadása fejáben kötelezvényt iratott alá, hogy mindennemű ellene folytatott perét visszavonja, és eláll minden kártérítéstől, pereskedéstől a vár jogtalan birtoklásával kapcsolatban. Hiába próbálta aztán Kerechényi Mihály ezek után a megállapodást semmisnek nyilvánítani, a megye akkori főispánjával szemben semmire sem jutott.
Kanizsa török kézre kerülése után Kányavár is végvár lett. 1607-ben 25, 1638-ban 45 főnyi őrsége volt. A kis, előretolt erősség a későbbiekben egyre kissebb jelentőséggel bírt, a század második felében mindössze 15 katonát tartottak itt. Állapota is egyre romlott, a korabeli jelentések szerint leggyengébb erődítést a környéken. A török kitakarodása után sorsára hagyták, gyakorlatilag magától összeomlott.
1753-ban már bírói nyomozás folyik amiatt, hogy Kányaföldét miért nevezik Kányavárnak is mikor ott nincs vár, csak néhány düledék....
Az első és a második világháború harcai során falunk 26 lakóját veszítette el, majd az '56-os forradalmi események újabb áldozatokat követeltek.
Az 1960-as évektől Kányavár község sem tudta elkerülni az akkori nagy politika a magyar kis faluknak szánt politikát, TSZ-be tömörülést, körzetesítést, iskola bezárásokat.
A folyamatos elvándorlást a mai napig nem sikerült megállítani. Kányavár község Páka, Ortaháza, Pördefölde településekkel közösen tartja fenn a körjegyzőséget, általános iskolát, óvodát és hozzájárul az orvosi szolgálatok működési kiadásaihoz is.
Képviselő-testületünk elkötelezett kis falunk fejlődése, szépítése iránt, így pályázatot adott be a faluközpont felújítására, míg megvalósításra vár egy új ravatalozó megépítése és a csatornahálózat kiépítését is meg kell oldani. A már működő falugondnoki szolgálat, teleház is arra hivatott, hogy a helyi lakosság életkörülményeit javítsa.
